Pulzusmérés (Polar - Suunto)

A gyakorlatban azonban elegendő egy kemény, csontos alap felett elhelyezkedő ütőér leszorítása. Ez általában a tanár úr által leírt helyen, a csukló felett van a tenyéri oldal hüvelykujj felőli részénél. Minden egyes szívösszehúzódást követően a pulzus meghatározott sebességgel halad végig a verőeres rendszeren. A normális érték 5 m/sec. Ha a vér merev csőrendszerben folyna, akkor a folyadékok gyakorlatilag összenyomhatatlan volta miatt ez a sebesség sokkal nagyobb lenne. Az említett értéket az erek rugalmas fala mérsékli, amely kezdetben a nagy folyadékmennyiség befogadására kitágul, majd eredeti nagyságát visszanyerve szűkül, ezáltal segítve a vér továbbáramlását a periféria felé. Megjegyzendő, hogy a vér valóságos áramlása sokkal lassúbb: 30 cm/sec. A pulzus tapintásával nagyon értékes információkat kaphatunk. Ezek nagy jelentőségűek lehetnek kóros körülmények között és a sportban egyaránt.
A pulzus alapvető tulajdonságai

1. Szaporasága (frekvencia): az egy perc alatt mérhető ütések számát értjük alatta. Lehet úgy mérni, ahogy azt a tanár úr ajánlotta: részidőt mérünk percen belül és beszorozzuk annyival, hogy az egy perc kijöjjön. Ez a módszer azonban csak bizonyos pulzusszám felett és ritmusos pulzusnál korrekt módszer, éppen ezért jól használható sportolókon és kevésbé jól értékelhető betegeknél.

2. Ritmus: ha azonos időközökben jelentkezik, tehát szabályos, akkor „regulárisnak", ha nem, akkor szabálytalannak, azaz „irregulárisnak" nevezzük. Utóbbi jelenséget úgy hívják, aritmia.

3. Amplitúdó: jelzi a nyomásemelkedés nagyságát, amely lehet magas vagy alacsony.

4. Időben a pulzus emelkedhet gyorsan vagy lassan.

5. Keménység: ha nehezen elnyomható, akkor kemény, ha pedig könnyen, akkor puha.

Utóbbi háromnak a sportban nincs különösebb jelentősége, ezek annál fontosabbak a gyógyászatban, természetesen az első kettővel együtt. A keleti orvostudományban nagyon fontos szerepe van a pulzus tapintásának, külön tudományág, amelyet „pulzusdiagnosztikának" neveznek. A nyugatiak fanyalgása ellenére - mint minden, ami keletről jött - ebben is lehet valami. A gyakorlat azt mutatja, hogy az a szakember, aki munkája során kényszerítve van a pulzus gyakori ellenőrzésére, abból sokkal többet kiolvas és belőle több információhoz jut, mint a gyakorlatlan. Ilyenekké válnak például az intenzív és a kardiológiai betegellátásban dolgozók.

1. A rendszeres edzés hatására változott-e értékelhetően a vizsgált versenyző vérkeringési állóképessége? 2. Milyen mennyiségű és intenzitású dinamikus terheléshez tud a versenyző keringési rendszere alkalmazkodni? 3. Milyen hatékonysággal működnek a terhelés abbahagyása után a keringési rendszer nyugalmi viszonyait helyreállító mechanizmusok?

Maradva a sportnál, az első kettő paraméter mérése a gyakorlatban kielégítő választ képes adni a következő kérdésekre:

Miért alacsony az edzett ember pulzusszáma?

A pulzusmérés gyakorlati oldalát a tanár úr ismertette, annak ismétlésétől eltekintünk. Talán még az „edzésbradikardia" vagyis az edzettebb emberek alacsonyabb pulzusszámának megértése lehet fontos számunkra. Régóta ismert, hogy az edzett egyének nyugalmi pulzusa jellemzően alacsonyabb (40-60/perc) a nem edzettekénél (66-75/perc). Ezt kezdetben a volumen növekedésével mechanikusan, később a paraszimpatikus vegetatív idegrendszer túlsúlyával, orvosi néven „vagotóniával" magyarázták. Kiderült azonban, hogy a megnövekedett verőtérfogathoz nem törvényszerű a frekvencia csökkenése, másrészt a paraszimpatikus idegrendszernek nincsenek végrostjai a kamrák falában és fokozott tónust a pitvarokat irányító vegetatív központnál sem sikerült igazolni. Jelenleg az a vélemény dominál, hogy edzés hatására a szimpatikus vegetatív (pulzust szaporító) idegrendszer központi tónusa csökken, ezáltal a továbbra is normálisan működő paraszimpatikus vegetatív (pulzust csökkentő) rendszer relatív túlsúlyra jut, melynek eredménye a lassúbb szívműködés, azaz az edzésbradikardia. A gyakorlatban a testnevelőnek, az edzőnek és a sportolónak a pulzus szaporaságát és rimusosságát kell észlelnie és értékelnie, ezen túl már orvosi vizsgálatra van szükség. A telemetrikus vizsgálati módszer terjedése, a terhelés közbeni pulzusváltozások észlelése a pulzusszám segítségével történő edzéstervezésben és ellenőrzésben további lehetőségeket tár fel, elsősorban azon sportágakban, amelyekben a keringési teljesítménynek van központi jelentősége.